2014. július 25., péntek

Sálfonal avagy ruffle scarf

Úgy emlékszem, hogy 2013 őszén találkoztam először ezzel a fonallal és gyorsan vettem is egy gombolyagot. 
Már nem emlékszem mi tetszett meg benne, utólag arra tippelek, hogy vonzott az újdonság, a tény, hogy a szimpla fonalak világába egészen új dolgok is érkeznek. 
Jó dolog ha az ember talál egy olyan területet az életben, ahol még "nem mondtak el mindent", ahol még lehet teljesen újat is feltalálni, kivitelezni.
Azonban amikor elkezdtem kötni csak a kuszaságot láttam benne és valami el nem mondható módon idegesített az egész, így (szokásomtól eltérően) félre is tettem a gombolyagot. Majdnem egy évig állt a szekrényemben, mígnem a napokban rászántam magam, de ezúttal nem kötöttem hanem horgoltam.
Így sem okozott semmi örömöt a készítése, ráadásul a végeredmény sem tetszik.
Először is nem érzem úgy, hogy az én korosztályomé (huszonévesek) ez a stílus.
Másrészt számomra kimondottan olcsó, bazári majom hatást kelt, valahogyan közönségesen fest az egész.
Persze ez csak az én totálisan szubjektív véleményem.

Erről a típusú sálról van szó:




Szóval szerintem olyan...karneváli. No de mindegy, megszenvedtem vele.
Aki élvezi az efféle pepecselést, annak bizonyára nagy örömöt okoz az elkészítése.
Ami mellette szól:
1, viszonylag olcsó
2, egy gombolyag = egy sál
3, szupergyorsan elkészül
4, lehet kötni is
5, lehet horgolni is

Kötni így kell:

Horgolni pedig így:


Az enyém így fest:





Ez az első olyan kreálmányom amit valahogyan nem érzek közel a szívemhez... Ajándék lesz belőle, bár még fogalmam sincs kinek adhatnám...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése