2014. július 22., kedd

Cicaruha-cicagyalázat :)

Nem vagyok híve a felöltöztetett állatoknak, ugyanis hiszek benne, hogy Isten éppen annyi méltóságot szánt nekik mint az embereknek és nagyon alpári dolognak tartom, ha a "mert megtehetem"-elvén kihasználjuk őket, legyen az húsevés, szőrmebunda vagy akár "csak" annyi, hogy hülyét csinálunk belőlük.
Mégis készítettem Dezsőnek egy kis felöltőt, aminek három oka van:
először is mindenképp szerettem volna neki is készíteni végre valamit és jobb nem jutott eszembe,
másodszor mivel ő kizárólag benti cica, a vedlése kicsit másképpen van mint a kinti cicáknak (gyakorlatilag egész évben hullajtja a bundiját) így télen sem lesz vastagabb szőre, emiatt ha sétálni megyünk majd talán kelleni fog neki, hogy ne fázzon,
harmadszor: bosszút akartam állni a sok megrágott virág miatt. :)
Ez persze nem komoly, bár adott egy kis elégtételt amikor öltöztetés közben bosszúsan rám nézett. :)
Egyébként meglepően jól érezte magát benne, fotózás után le is feküdt egyből, gondolom azért, hogy eleget tegyen a napi 18 órás szundi rátának. :)











Rövidpálcák és egyráhajtásos pálcák váltakoznak a kis ruhán, ezen kívül időnként feltűnik benne a bogyós minta is. 6-os tűvel készült, Burcum Klasik fonalból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése