Az egyik horgolós blogon akadtam rá ITT, de megtalálható a Ravelry-n is, ITT.
Cicatakaró lesz belőle anya szemefényének (Dezső), jelenleg itt tart a projekt:
Végre megérkezik hozzánk a menhelyről örökbefogadott cica.
Mitzi lett a becses neve, holnaptó pedig hivatalosan is az anyukája leszek az örökbefogadási szerződés kitöltése után. :)
Természetesen ő is kap majd ruhát és egy melegebb takarót, olyat mint ez itt.
Egy könnyedebbet már horgoltam neki, ahogyan az az örökbefogadós bejegyzésben is látható ITT.
A posztban szereplő cicák közül Sir Lancelot és Melitta szerencsére már gazdira talált! :)
A többiek pedig várják, hogy nekik is kijusson egy kis dorombolás Karácsonyra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése