Ez a harmadik bejegyzés a viktoriánus hangulatú könyvjelzőről. :)
Az előző post ITT található,
az ingyenesen letölthető minta pedig ITT.
Tanulva a hibáimból, ezúttal 2.5 mm-es tűt használtam és 10-es horgolócérnát.
Nem vagyok elragadtatva a végeredménytől és a készítése sem volt kimondottan élvezetes.
Azt hiszem a horgolócérnákat nem nekem találták ki.
És abban is biztos vagyok, hogy ugyan 2.5 mm-es tűvel dolgozni még kényelmes, de ennél kisebb tűvel biztosan nem lesz dolgom a közeljövőben.
Végeláthatatlan gubancolásnak tűnt és amikor készen lett akkor sem állt el a lélegzetem. :/
Tudom, hogy velem van a baj, hiszen horgolócérnával és 1.5 mm-es tűvel igazi költeményeket lehet készíteni.
Nekem azonban nem fekszik ez az egész, be kellett látnom.
Viszont megpróbálni érdemes volt és az eredmény is egy olyan, csipkeszerű kis könyvjelző, amit boldogan fogok használni, remélhetőleg még sok-sok éven át. :)
Hiszen vitathatatlan, hogy "viktoriánus könyvjelző"-nek tökéletes. :)
Emellett még ugyanazon a napon sikerült ráakadnom a tökéletes amerikai palacsinta receptjére, amit önzőség volna magamban tartanom még akkor is, ha ez abszolút nem gasztroblog.
Természetesen vegán receptről van szó.
Hozzávalók (24 palacsintához):
2 bögre liszt
4 evőkanál cukor
1 csomag sütőpor (12 gramm)
2 bögre szójatej/mandulatej (vagy tehéntej)
1 csomag vaníliás cukor
kevéske olaj a sütéshez
+ feltétek
1 palacsinta = 1 kisebb fajta merőkanálnyi tészta (vagy a hagyományos merőkanál 3/4-e)
A hozzávalókat egyszerűen összekeverjük.
A forró palacsintasütőben addig sütjük a palacsintát, amíg a buborékok pukkanása megszűnik a tetején, ekkor készen áll arra, hogy megfordítsuk.
A másik felét kb 2-3 percig sütjük.
Átlagosan 4-5 perc alatt sül meg egy darab.
Az eredmény a tökéletes állagú, vastagságú, színű, ízű és enyhén vaníliás illatú palacsinta. :)
Szervírozásnál hagyományosan 4-5 darabot egymásra helyezünk, majd a legfölső tetejére pici vajdarabot teszünk és ezt az egészen nyakon öntjük juharsziruppal. :)
Ehető még:
tejszínhabbal,
lekvárral,
csokoládéöntettel,
vaníliaöntettel,
friss gyümölccsel stb., a lehetőségek száma végtelen. :)
2014. december 29., hétfő
2014. december 28., vasárnap
Viktoriánus könyvjelző - Victorian Memories Bookmark
Az előző bejegyzésben már esett szó ERRŐL a mintáról, amely ingyenesen elérhető a Ravelry-n.
Ezúttal "megfeleztem", vagyis a kezdő szemek száma nem 74 lett, hanem 37, így nem 12 db "loop" készült hanem 6.
A fonal és a tű (5 mm) ugyanaz maradt.
Az eredmény végre egy igazi könyvjelző lett. :)
Szélessége 6 cm, hossza 16 cm rojt nélkül, rojttal pedig 24 cm.
Nagyon szép, nagyon szeretem, de ő sem lett tökéletes, ugyanis túl vastag könyvjelzőnek. :)
Itthoni használatra remek lesz, de utazáshoz már nem, mivel nem lehet bezárni a könyvet tőle.
Ennek ellenére nagyon örülök neki, mert hálás kis minta. Gyorsan készül, könnyen megjegyezhető és igazán csinos. :)

Címkék:
csipke,
egyszerű,
gyors,
horgolás,
horgolt,
könnyű,
könyv,
könyvjelző,
maradék fonal,
rojt,
tassel
Viktoriánus fülbevalótartó - Victorian Memories Earring Holder
Könyvjelzőt szerettem volna horgolni magamnak és csakúgy mint máskor, a Ravelry-n kezdtem keresgélni.
Azonnal rábukkantam ERRE az ingyenes mintára.
Azonban a tűméretet teljesen figyelmen kívül hagytam és 5 mm-essel készítettem el a könyvjelzőt, 1.65 mm-es helyett.
Az eredmény egy óriás könyvjelző lett. :)
Mivel nincsenek asztal nagyságú kódexeim, más funkciót kellett találni a számára. :)
Így lett belőle fülbevaló tartó, amivel nagy űrt töltött be, lévén, hogy rengeteg "csüngi-büngi" fülbevalóm van, amelyek tárolása néha igencsak bajos volt - mostanáig. :)
Tehát a hatalmas könyvjelzőm felkerült a falra, rá pedig a fülbevalóim.
Érdekesség, hogy a viktoriánus stílusa ellenére nem romantikus, hanem erőteljesen keleti hangulatot áraszt, pláne így falon lógva, ékszerekkel és egy hosszú rojttal. :)
A szélessége 6cm, a hossza rojt nélkül 34 cm, rojttal együtt 44 cm.
5 mm-es tűvel és közepesen vékony fonallal készült.
(A fényképezőgépemtől lassan el kell köszönnöm, addig is, kénytelen leszek beérni ezzel a "képminőséggel"...)

crochet earring holder,
csipke,
earring,
earring holder,
egyszerű,
fal,
fali,
fülbevaló,
fülbevalótartó,
gyors,
horgolás,
horgolt,
keleti,
könnyű,
könyvjelző,
lace,
maradék fonal,
rojt,
romantikus,
tassel
2014. december 25., csütörtök
Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek! :)
2014. december 24., szerda
Karaj ünnepi ruhája és Mikulás sapkája
Gyereknek horgolni valószínűleg az egyik leghálásabb dolog a világon. :)
Az aprócska alkotások hamar elkészülnek, nem túl bonyolultak, ráadásul elsöprő sikert aratnak.
Az én ténykedésem is egy hatalmas, csillogó, mogyoróbarna szempár kísérte figyelemmel az első perctől az utolsóig. Így készült el Karaj ( a plüss kislány malac) karácsonyi ruhácskája és Mikulás sapkája. Mindkét darab kb. 15 percet vett igénybe, így bőven belefértek a mai sürgés-forgásba. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)