Szerelem volt első látásra. :)
Egy héttel ezelőtt figyeltem fel rá és azonnal bele is vágtam.
Ma pedig már azzal a boldog tudattal hajtom álomra a fejem, hogy készen van és várja az őszt. Nagyon. :)
3 mm-es tűvel készült, a fonal: Classic Batik 13-mas árnyalat.
A színek közötti átmenet nagyon lágy és fokozatos. Az élénk napsárga rozsdába hajlik, amelyből később rózsaszín lesz, azután lila, kék, halványzöld, méregzöld stb.
A minta szerint megehet 600 m fonalat is, amiben van igazság, gyakorlatilag bármekkora lehetne.
Nekem azonban így tetszett a legjobban. A mintát pontosan követtem és az eredménnyel is elégedett vagyok. :) Illetve annyit be kell vallanom, hogy míg az eredetin 17 gomb van, addig az enyémen csupán 11 de egyrészt ez a szerencseszámom, másrészt ezek nagy gombok, így esélytelen lett volna 17 darabot rászuszakolni.
Mivel mocsár színekben szoktam mászkálni, ez a kendő egy fekete szövetkabáthoz és az egyéb föld színekben pompázó ruhatáramhoz tökéletes kontrasztot fog adni. :) A nagyobb méretű, csillogó fekete gombok pedig nagyon tetszenek rajta, éppen az említett kontraszt miatt.
A kendő leírása megtalálható és ingyen letölthető a Ravelry-n, itt.
A minta végtelenül egyszerű, összpontosítani csak az első 10 percben kell. :)
Az enyém 6 nap alatt készült el, rövid esti horgolásokkal.
Blokkolni még nem tudtam, de hamarosan... :)
2014. augusztus 21., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése